Inzertszöveg:
Sümeg (Szörény Rezső, Fifilina József)
Elhangzó szöveg:
A sümegi fiatalok így vallanak szülővárosukról: [fiatal férfi]: "Sümeg kis város, táncolási lehetőség, szórakozási lehetőség nagyon kevés van." [fiatal nő]: "Szóval nem csak a táncot kell a szórakozás alatt érteni, egyéb más vitaestek, vagy, vagy közös filmlátogatás, vagy valami könyvnek a megvitatása, vagy valamilyen művészetről téma vagy vita." [fiatal férfi]: "Hát Sümegbe én azt szeretem, hogy nagyon nyugodt, szép hely, csak ha kicsit mozgalmasabb lenne itt az élet, akkor sokkal jobb lenne az egész." Sümeg mezőváros. A Tapolcai-medence északkeleti peremén fekszik. Természet-földrajzilag átmenetet képez a Balaton bazaltvulkánossága és a Bakony-hegység között. A sümegi várat a Templáriusok rendje építtette. 1210-ben fejezték be. Később a veszprémi püspökök tulajdona lett. A várost már egy 1091-ből való királyi okirat is említi. A XVIII. században Sümeg még két megyének, Zalának és Somogynak is székhelye volt. Kétszáz évvel később a rohamos iparosodásban lemaradva városi rangját is elvesztette. A kuruc időkben Béri Balogh Ádám zászlóaljának székhelye. Az egykori püspöki székhelyen palota épült, mely kétszáz évig szolgált az egyházfők lakhelyéül. A középnemesi kúriák a nyugat-magyarországi barokk építkezés stílusjegyeit őrzi. Sümeg a Kisfaludy család szülőhelye. Itt tartózkodása idején írta a költő, Kisfaludy Sándor: Vezérlőm itt a Bölcsesség / Könyvem a nagy természet / Néző-színem a Föld és Ég / Napkelet, Napenyészet. A sümegi temető egyrésze, amelyet műemléktemetőnek is neveznek, a 48-49-es szabadságharc tábornokainak, hős honvédjeinek emlékét őrzi. 1964-ben restaurálták a sümegiek büszkeségét, az alsótemplomi freskókat, amelyeket a híres osztrák művész, Maulbertsch festett két hónap alatt. A főhajó oldalfalainak hat nagyméretű freskója, az úgynevezett "Krisztus imádása" sorozat.
Kivonatos leírás:
Kapcsolódó témák:
-
Szakmai címkék:
-
Kapcsolódó helyek:
-
Személyek:
-
Nyelv:magyar
Kiadó:Budapest Filmstúdió
Azonosító:MFH_1970_32-01