Inzertszöveg:
Innen-onnan a mezőgazdaságból (Borsodi Ervin, Szabó László)
Elhangzó szöveg:
Gyermekkorunk kedves pillanatait idézzük: a meggyszedésnek ez a módja bizony elég lassú. De a gyümölcsszedők is haladnak a korral. A fa köré ernyőt erősítenek, aztán munkába állítják ezt a gyengeárammal működő mini körfűrészt. A kezdeti kísérletek szerint egy ember háromszor annyi meggyet képes szüretelni igy, mint egy rutinos kéziszedő. Létra sem kell, mert a póznára szerelt masinával a magas, vékony ágakról is könnyen "fűrészelhető" a gyümölcs. A mindössze 80 dekás kis gép nem sérti a gyümölcsöt, mert szárral együtt vágja le. Körtét éppúgy szüretelhetnek vele, mint meggyet, vagy ringlót. A fakéreg hántása nehéz, balesetveszélyes munka. Az egri Gépjavító Vállalat találékony gárdája a meglévő nagy gépek mellé egy benzinmotorral működő kisgépet szerkesztett. Előnye, hogy hordozható, s bárhol munkába állítható. Végül bemutatjuk a vízipulit, azaz a kacsaterelőt. Ficzek Györgynek, egy fiatal győri diáknak jutott eszébe, hogy egy rádióhullámokkal vezérelt hajómodell akár ezer kacsát is képes terelni úgy, hogy a "kacsapásztor" a partról irányítja. Az ügyes berendezést a vaszari Hunyadi Tsz-ben próbálták ki, ahol évente százezer háziszárnyast tenyésztenek. A szárnyasok partra terelése a fürge vízipuli segítségével gyorsan és könnyen megy.
Kivonatos leírás:
Kapcsolódó témák:
-
Szakmai címkék:
-
Kapcsolódó helyek:
-
Személyek:
-
Nyelv:magyar
Kiadó:Budapest Filmstúdió
Azonosító:MFH_1970_32-03